Ha csőtörés van, ezt nem árt tudni!

Szponzorált tartalom

csőtörés

csőtörés

Ugyan lehetnek előjelei annak, ha valami probléma van a csövekkel, egy laikus, pláne a hétköznapi gondok mellett nem biztos, hogy észreveszi. Ha már megtörtént a gond, amit viszont biztosan észlelünk, akkor érdemes arra törekedni, hogy amíg ki nem érkezik a vízvezeték szerelő (hacsak mi magunk nem értünk hozzá), addig is el kell zárni a főcsapot vagy központi csapot.

A víz ugyanis csak folyik és folyik mindaddig, amíg el nem zárják és a csőtörés alkalmával már nem lehet a csappal lezárni. A másik dolog, amire nem árt ügyelni az, hogy az olyan háztartási gépek, melyek vizet fogyasztanak meghibásodhatnak, úgyhogy azokat is érdemes kikapcsolni.

Általában jól látszik, hogy hol történt csőtörés, hiszen a nagy mennyiségű víz árulkodó. Igyekezzünk valamivel visszafogni a vizet addig, amíg a szerelő ki nem érkezik. Erre ideális lehet rongy, szigetelőszalag vagy bármi, ami kézre akad.

A szerelők egyébként azonnali kiszállással dolgoznak csőtörés esetén is, hiszen vannak 0-24 órában dolgozó szakemberek, akik a szolgáltatást non-stop elérhetővé teszik. Nekik köszönhetően viszonylag rövid idő alatt megoldódhat a probléma.

Olykor az ember azzal sincs tisztában, hogy hol található a főcsap. Elég kellemetlen tud lenni, mikor egy társasházban történik mindez, hiszen ott ha elzárjuk a főcsapot, akkor a többi lakó sem jut vízhez, úgyhogy érdemes tisztában lenni, hogy hol is érdemes keresgélni. Általában a lakáshoz vízóránál van lehetőségünk a megfelelő csapot elzárni. Családi házaknál is a vízóra után van az a csap, amit le kell zárni.

Ha csöpög a csap vagy víz szivárog a fűtési rendszerből, az arra utalhat, hogy csőtörés van. Ennek több nyilvánvaló jele is akad, köztük vizesedés a falakon, akár a plafonon is, de utalhat rá az is, ha alacsony víznyomással működik csak a csap. Ami még egyértelműen arra mutat, hogy csőtörés van, az a megemelkedett vízszámla, ami biztosan feltűnik az embernek.

Akárhogy is, Budapesten és a környező települések sokasága esetében van lehetőség az azonnali kiszállás melletti csőtörés elhárításra, amit gyorsan oldanak meg a vízszerelők, amint felderítették annak helyét!