Költöztetés gyorsan, jó áron? Lehetséges!

Szponzorált tartalom

költöztetés

költöztetés

Nemrég adódott egy lehetőség, miszerint egy jobb környékre tudtunk költözni, viszont gyorsan kellett dönteni és cselekedni. Ekkor találtunk rá arra a cégre, ami végül olyan pozitív benyomást tett bennünk, hogy ezt másokkal is szeretnénk megosztani!

A költöztetés költözés Bauer Teher szolgáltatásokban az tetszett meg, hogy komplett megoldásokat is kínálnak, így nem csak a hagyományos “pakoljunk fel a teherautóra” lehetőséggel tudtunk élni, hanem tényleg végig segítettek nekünk.

Az első dolog, ami miatt aggódtunk az volt, hogy mint említettem, hirtelen jött a lehetőség és gyorsan kellett találnunk egy költöztetőt. A BauerTeher weboldalát elnézve már szimpatikus volt az, hogy érződött a profizmus, ami nem elhanyagolható szempont egyik költözésnél sem, akár kicsi, akár nagy lakásból költöznénk.

Valami hihetetlen módon, de sikerült rövid határidővel is időpontot egyeztetnünk, ami ritkaságnak számít Budapesten. Itt ezen a ponton tehát már biztos volt, hogy velük fogunk költözködni. Említettem a telefonban nekik, hogy a párom zongoráját is szeretnénk magunkkal vinni, aminek a szállítása miatt aggódtunk egy is kicsit, mert mikor megvettük, eleve nehéz volt sérülésmentesen eljuttatni a lakásunkba. Egyből megnyugtattak, hogy az ilyen tárgyakat, értékeket különleges bánásmódban részesítik. És tényleg! Komolyan mondom, hogy mikor megérkeztek a költöztetés napján hozzánk a szakemberek, egyből megnyugodtunk, hiszen látszott a rutin és az odafigyelés a munkájukban, míg a féltett zongorát feltették a teherautóra.

A szűkös határidő miatt a csomagolásban is segítséget kértünk, hiszen mindketten dolgoztunk és kevés időnk lett volna mindent ésszerűen, biztonságosan becsomagolni. Ebben is segítettek és így rövid idő alatt össze tudunk pakolni, s már csak a bútorok szétszerelése volt hátra. Persze nem kellett mindent szétszerelni, de mivel lift nem volt az épületben, ahol laktunk, muszáj volt a nehezen mozgatható, a szűk lépcsőfordulóban macerásan cipelhető bútorainkat szétkapni. 

A költözés mindezek ellenére relatíve olcsó volt, hiszen sok dologban vállaltak részt, ezzel megkönnyítve a mi dolgunkat és profin kezeltek minden helyzetet! Mindenkinek ajánlom költözéshez a BauerTeher költöztető céget!