Autóriasztó okostelefon vezérléssel.

Szponzorált tartalom

autóriasztó

autóriasztó

Ma már olyannyira a középpontban vannak az okos mobilok, hogy amihez csak lehet, applikációt fejlesztenek. Könnyen elérhető mindenkinek, egy mini számítógép a zsebben.

Még egy profi autóriasztó esetében is működik a dolog, mert senki ne gondolja egy percig se, hogy ettől kevésbé professzionális a riasztója! A Detektorboltban kapható GPS Sniper Max autóriasztó egy közülük, amely gondoskodik róla, hogy mint riasztó és mint helymeghatározó – együttes funkciókat élvezhessenek a felhasználók ezzel a készülékkel.

A műholdas technológia által azonnali értesítést kaphatunk a telefonra, amikor az autót megmozdították vagy akár felemelték. Az emelés része azért lényeges, mert így azt is észrevehetjük, ha a kocsi kerekét szándékoznak éppen lelopni. Az autó helyzete mindig látható az okostelefonon, így nem csak, mint egy autóriasztót, hanem egyéb funkciókat is élvezhetünk a GPS Sniper Max által.

Mitől más, mitől jobb ez az autóriasztó a többinél? Abban mindenképp, hogy nincs lekorlátozva a távolság, bármilyen távolságból észleli a jelet, ezért ha például kilométerekkel odébb van dolgunk, épp nyaralunk és otthon hagytuk az autót, akkor is tudomást szerezhetünk róla, ha valami megváltozott az autónk pozicionálását illetően.

Android és iOS rendszerekkel egyaránt kompatibilis, ezért az is teljesen mindegy, hogy milyen típusú telefonnal rendelkezünk. A GSM-blokkoló elleni riasztás szintén egy beépített funkció, aminek a lopásgátlásban vehetjük nagy hasznát. Amennyiben kíváncsi vagy, hogy még milyen megoldásokat kínál ez az autóriasztó, akkor látogass el a detektorbolt.hu oldalára, ahol jobban megismerheted a termék nyújtotta előnyöket és igény szerint egyszerűen le is bonyolíthatod a vásárlást online!