LED csarnokvilágító lámpatestek és panelek

LED fényforrások

A fénytechnikában az egyik legproblémásabb feladat a magas mennyezetű belső terek megvilágítása úgy, hogy az ne tegye tönkre anyagilag az üzemeltetőt. Ehhez ideális eszköz a LED csarnokvilágító lámpatestek és fényforrások. Az általuk kibocsájtott lumen érték alapján ezek is kisebb illetve nagyobb belmagasságú terekbe valóak. A szükséges típus és a világítótestek számának meghatározásának érdekében olyan szakemberre van szükség, aki képes pontos méréseket végezni a csarnokban lévő fényviszonyokról, a nap különböző szakaszában, illetve borús időben.

Ekkor meg lehet határozni, hogy egyes körülmények között milyen a fényerősség azzal szemben és milyet szeretne a megrendelő. A LED csarnokvilágító eszközök nem rendelkeznek annyira széles választékkal, mint az otthoni felhasználásra szánt típusok, de mégis kielégítik a megrendelő igényeit. Ez úgy lehetséges, hogy egyes típusú panelek többféle erősségben rendelhetőek meg. Vagyis, lehet két csarnokban kívülről ugyanúgy kinéző panel, mégis teljesen más fényerősséget nyújt.

Egyes paneleken belül ugyanis a LED fényforrások száma növelhető, vagy olyan helyezhető beléjük, amelyek több Watt energia feldolgozására képesek, ezáltal világosabban égnek. Továbbá, egyes csarnokvilágításban használt elemek úgy vannak kialakítva, hogy egymáshoz csatlakoztatható kisebb panelrészekből állnak. Itt a LED fényforrások közvetlenül a kicsi panelekbe vannak beszerelve, így ha nagyobb fényerőre vágynak, akkor csupán néhány ilyen kis részt össze kell illesszenek még a felszerelés előtt.

Az erősebb kapacitású LED fényforrások egy kicsivel többet fogyasztanak és az általuk leadott fény melegsége is eltérő lehet a gyengébb típusnál. A fehér vagy kékes fény akkor jelenik meg, ha a LED-nek nagyobb a fényereje. Ez nem szokott gondot okozni a csarnokok megvilágításánál. Ha összeveti ezt a régi neoncsövek által kibocsájtott fénnyel, akkor láthatja, hogy sokkal kellemesebb a szemnek, annak ellenére, hogy hasonló színvilágú a fény. Ez leginkább a LED fényforrások folyamatosan leadott teljesítményéből fakad, ami a neonnál szakadozottnak is észlelhető, ez pedig zavarja a szemet.