Ha kíváncsi, mit nyújhat Önnek egy életvezetési tanácsadás, most jól figyeljen!

életvezetési tanácsadás

életvezetési tanácsadás

Léteznek a világon olyan szakmák, melyekről igen keveset tudunk. Ilyen például a brókerek tevékenysége. Vesznek meg eladnak. Részvényeket. Meg mást is. De hogy mi alapján, az már abszolút nem egyértelmű. Az életvezetési tanácsadó munkája ellenben csak kis mértékben szorul magyarázatra. Egy életvezetési tanácsadás azt teszi, amit az elnevezés is sugall: igyekszik a megbízója életét vezetni, terelgetni – lehetőleg olyan irányba, hogy az jó legyen neki. (A jó alatt természetesen egy objektív jó értendő.) Úgy kell az egészet elképzelni, hogy az életvezetési tanácsadás egyfajta edzői szerepben áll a megbízója mellett, s tanácsaival, életstratégiai programjával úgy segíti Őt, mint ahogy egy edző a sportolóját: mellette áll, vele van, és folyamatosan segíti személyre szabott támogatásával  – akkor is, amikor neki éppen nem megy, vagy amikor éppen gödörben van. Sőt akkor a leginkább. Egy jó coach ilyenkor is bátorítja, motiválja az embert, s nem hagyja, hogy az ne érje el a kitűzött célt, hogy egy fránya buktató miatt ne tudja megvalósítani önmagát. Ez lenne az életvezetési tanácsadó fő gólja: hogy a megbízó általa elérje mindazt, ami az ügyfélből mint emberből maximálisan kihozható.